Könyvajánló: Tim Marshall: A földrajz jövője (2024)
2024. február 14. írta: FilmBaráth

Könyvajánló: Tim Marshall: A földrajz jövője (2024)

Az űrverseny már tart

tim_marshall.jpg

Az űrverseny már tart. Ezt persze eddig is tudtuk, hiszen a híradókban csepegtetve érkeznek róla az információk, de azért mégiscsak jobb egyben látni a tényeket, így összeáll a kép. Tim Marshall a neve a garancia arra, hogy nem bulvárszinten fog foglalkozni a témával, most is összeszedetten és közérthetően foglalta össze nekünk a tudnivalókat, ezúttal azonban nem sikerült annyira elkápráztatnia, mint a korábbi könyveivel. Pedig a témakör nagyon érdekes, kit ne érdekel a világűr és az űrverseny, mégis ezúttal elmaradt az "aha"-élmény. Talán azért, mert a szemünk előtt zajlanak az események, nincsenek nagy, eget rengető összefüggések, a jövő már tényleg itt van előttünk, csak észre kell vennünk. Az információk most is pontosan és követhetően érkeznek, ezúttal azonban nincsenek nagy meglepetések, mivel a világűrre is kiterjed a földi nagypolitika. Azt, hogy újra a Holdra készülünk, illetve a Mars-utazás is tervben van, nem újság, aki napi szinten figyeli a híradásokat, annak valóban nem sok újat tud mondani a szerző, azonban mégis vannak olyan összefüggések, amelyek átlátása miatt érdemes elolvasni ezt az amúgy kiváló könyvet. Jómagam történelemrajongó és nagy hírfogyasztó vagyok, ezért egy pöttyet csalódott vagyok azért, hogy nem sok újdonságot tudtam meg, azonban annak nagyon örülök, hogy a szerző egy helyre gyűjtötte azt a rengeteg információt, amely a napi hírfolyamban simán elsikkadhat a szemünk előtt. Még így is lenyűgöző volt végiggondolni, hogy a jövő már valóban itt van, folyamatos a technikai fejlődés, és idővel tényleg valóra válhat, hogy eljutunk a Marsra. Jó volt az űrben kalandozni, ráébredni kézenfekvő összefüggésekre, egy teljesen más szemszögből nézni a nagypolitikát, a szerző ismét kitett magáért, mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szerette a korábbi alkotásait.

Az űrverseny nem most kezdődött, mindenki ismeri a Holdra szállás történetét, a szovjet-amerikai vetélkedést, amely valójában még most is tart, csak már Kína is beszállt a játszmába. A három nagy mellett kisebb játékosok is pályán vannak, azonban a világűr még számos megoldandó kérdést tartogat...

Döbbenet, hogy már van űrjog - még ha nem is terjed ki sok mindenre, de van - , és több országban is létezik Űrparancsnokság. Nem, ez nem a Star Trek, valóban léteznek ilyenek nagyobb országoknál, és nagyon komolyan veszik a fejlesztéseket, hiszen a jövő valóban a világűré. Nagyon érdekes belegondolni abba, hogy vajon mi lesz a nemzetek vetélkedéséből, elkerülhető-e egy űrháború, vajon tudnak-e együtt dolgozni az országok a közös jövő érdekében. Országonként láthatjuk, hol tartanak az űrversenyben az érintettek, és bár már tényleg hallottuk ezeket az információkat, mégis így egyben látva katartikus élményt tud nyújtani, hogy Kína már mennyire előre haladott állapotban van ebben a tekintetben. Ugyanakkor az EU-t sem kell félteni, és olyan országok is felrakták magukat a térképre, mint Ausztrália vagy India. Amerika elsőségét azonban rövid távon nem veszélyezteti semmi és senki, a jövő azonban már többesélyes, hiszen nagyon gyors a technikai fejlődés.

Áttekintésre kerül az űr felfedezése, itt sincsenek újdonságok, azonban nagyon érdekesen és közérthetően foglalja össze a szerző a tényeket. Az én abszolút kedvencem az volt, hogy egy szovjet űrkutya leszármazottja az amerikai elnökhöz került, vagyis még a hidegháborúban is voltak ilyen kedves történetek. Azonban összességében az űrverseny nagyon is kemény dolog, és kőkemény politika, egy az egyben leképezi a földi viszonyokat. Nagyon érdekes volt végigtekinteni, hogyan jelentek meg a cégek az űrversenyben, Elon Musk neve természetesen sokszor felmerül, nem meglepő módon, hiszen a SpaceX az ő nevéhez fűződik. Az, hogy újra Holdra szállunk, nem kérdés, az azonban annál inkább az, hogy alapvetően miért tesszük, hiszen természetesen nem csak a tudomány érdekében történik majd meg. Ugyanakkor az is döbbenetes, hogy a Mars-utazás már tényleg tervezés alatt van, és minden valószínűség szerint meg is fog valósulni.

Az ámulat-bámulat ezúttal elmaradt, összességében azonban egy nagyon jó könyvet kaptunk ismét, amely felhívta a figyelmet az űrversenyre, hiszen a mindennapokban nem mindig gondolunk arra, mi zajlik az égen. Pedig nagyon érdekes folyamatoknak lehetünk a tanúi, érdemes rászánni az időt erre a kötetre, hiszen ismét olyan összefüggésekre mutat rá a szerző, amelyekre nem biztos, hogy gondoltunk. Jó volt kitekinteni egy olyan témakörre, amivel nem mindennap foglalkozunk, elemelkedni a hétköznapoktól, és összerakni az információmorzsákat. Tim Marsall ismét hozta a tőle elvárható színvonalat, egy újabb érdekes témát mutatott be közérthetően és vezetett rá bennünket olyan gondolatokra, amelyeket nem tudtunk volna megfogalmazni. Szeretem a szerző könyveit, most is csak egy picit vagyok csalódott, már nagyon várom a következő részt, amelyben minden valószínűség szerint ismét le fog nyűgözni bennünket az író.

8/10

A könyvet a Park kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr418323733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása